Miért erősíti belső lényegünket az ego megnyugtatása?
Néha benne élünk. Egyrészt ma minden jobb, mint valaha. Az erőszak, a szegénység és a betegség átlagaránya csökken. Lényegesen jobb lett az oktatás, hosszabb a várható élettartam, több a szabadidő, nagyobb a biztonság. Másrészt viszont… Megosztottabbak vagyunk, mint valaha. A törzsi rendszerek és az identitáspolitika mindenütt burjánzik.
Steven Pinker és más gondolkodók szerint a megoldáshoz újra elő kell vennünk a felvilágosodás eszméit – például az értelmet, az egyén fontosságát, a lehető legtöbb ötlet szabad kifejezését, valamint hatékony módszert arra, hogy érvényre juttassuk ezek igazságát.Azzal egyetértek, hogy ez is része a megoldásnak, de szerintem fontosabb a problémának az a része, amivel általában keveset foglalkoznak: egónk összességében egyszerűen túl lármás.*
Mostanában majd’ szétrobban a fejem, ahogy figyelem a vitákat a médiában (különösen a YouTube-on). Úgy tűnik, egyre terjed az a meggyőződés, hogy mindig a győzelem a cél. Hiányzik az emberiség tökéletesítésének átfogó elveire és hatékony módszereire irányuló dialektikus, jó szándékú, kölcsönös keresés – egyszerűen csak győzni és pusztítani akar mindenki.
Ne értsenek félre – én is épp olyan izgalmasnak tartok egy jó kis szellemi földbe döngölést, mint bárki más. De az olcsó izgalmakon kívül azzal is odaadóan törődöm, hogy kedvező eredmény szülessen. Lehet, hogy egy pankrációnak nem kitűzött célja az igazság elérése és a társadalom tökéletesítése, de biztos, hogy ezek méltó céljai a közbeszédnek?
Van egy érdekes paradoxon is abban, hogy minél higgadtabb az egója, annál nagyobb a valószínűsége annak, hogy az ember ténylegesen eléri a céljait.Szerintem hajlamosak vagyunk durván alulbecsülni, hogy az önfejlesztés hajtóereje mennyire áll a cél elérésének útjában – még akkor is, ha az illető célja elsősorban nem is rajta múlik.
Mivel a pszichológusok igen sokféleképpen értelmezik az ego szót, hadd tisztázzam a saját meghatározásom szerint. Úgy határozom meg az egót, mint a selfnek (önmagunknak) olyan része, mely sürgető kényszert érez arra, hogy kedvező fényben tüntesse fel magát.
Semmi kétség: a self lehet a legnagyobb erőforrásunk, de a legsötétebb ellenségünk is. Egyrészt az öntudatosság, az önvizsgálat és az önkontroll alapvetően emberi képességei létfontosságúak céljaink eléréséhez. Másrészt viszont a self mindent megtesz, hogy elhárítsa magától a felelősséget bármilyen balsikerért, ami szerepet játszhatott. Ahogy egy kutató leszögezte, a self megteremti “az önvédő mechanizmusok önállatkertjét.” Azt hiszem, hivatkozhatunk ezekre a védekező stratégiákra, hogy a selfet kedvező fényben lássuk, “egóként”. Egy lármás ego oly sok időt fecsérel a self megvédésére, mintha valóságos lenne, aztán meg bármire képes, hogy meggyőzze magát: a self gyakran gátolja azokat a célokat, amikért a legtöbbet fáradozik.
Az utóbbi években Heidi Wayment és kollégái a buddhista filozófián és humanista pszichológiai ideálokon alapuló, és a pozitív pszichológia területének gyakorlati kutatásaival megerősített “csendes ego” kutatási programot fejlesztettek ki. Paradox módon az derült ki, hogy az ego lecsendesítése által sokkal inkább elérhető a jólét, a növekedés, az egészség, a hatékonyság és az egészséges, produktív önbecsülés művelése, mint a harsány önmegvalósítási törekvéssel.
Tisztázzuk: a csendes ego nem ugyanaz, mint a hallgató ego. Azzal nem válunk sem a magunk hasznára, sem a világéra, ha annyira porrá zúzzuk az egót, hogy teljesen elveszíti önazonosságát. Ehelyett a csendes ego szemszögéből nézve helyre áll az egyensúly és a teljesség.Ahogy Wayment és munkatársai megállapították: “Le kell halkítani az egót, hogy meghalljon másokat is és saját magát is, mégpedig azért, hogy humánusabb és együttérzőbb módon közelíthesse meg az életet.” A “csendes ego”- módszer a self és mások érdekeinek kiegyensúlyozására összpontosít, a self és a többi ember fejlődését támogatja, egyfolytában az öntudatra, egymástól függő énazonosságra és együttérző tapasztalásra alapozva.
A csendes ego-módszer célja, hogy a self és a többiek felé közelítve kevésbé védekező, inkább együttműködésre törekvő álláspontra jusson, miközben nem veszíti el éntudatát, és nem tagadja a többiektől eredő megbecsülés fontosságát. A módszerrel jelentős mértékű hiteles énazonosság alakítható ki, ami magában foglalja a többieket is anélkül, hogy elveszítené saját magát, vagy szükségesnek érezné a diadalból fakadó öntömjénezést. A csendes ego egészséges önbecsülést jelent, olyasvalakiét, aki tisztában van saját korlátaival, semmi szüksége arra, hogy folyton védekezésbe húzódjon, valahányszor megbántódik az ego, ugyanakkor határozottan ismeri saját értékeit, és pontosan tudja, mire képes.
Bauer és Wayment szerint a csendes ego négy mélyen összekapcsolódó részből áll, amelyek mindegyike fejleszthető: a leválasztott tudatosság, a befogadó identitás, a szempontváltás és a fejlődésközpontú gondolkodásmód. A csendes ego e négy tulajdonsága közreműködik a self és a többi ember közti egyensúly és fejlődés általános állapotában.
Leválasztott tudatosság.
Azok, akiknek csendes az egójuk, képesek nem védekező figyelemmel elmélyülni a jelen pillanatban. Egyaránt tudatában vannak egy adott helyzet kedvező és kedvezőtlen vonásainak, és elterelik figyelmüket a jelen pillanat olyan értékeléséről, ami inkább ego-vezérelt. Megkísérlik inkább a lehető legvilágosabban látni a valóságot. Ez nyitottságot igényel, és bárminek az elfogadását, amit adott pillanatban feltárhatunk önmagunkról vagy másokról, és így a lehető legtermészetesebben tudjuk elengedni a pillanatot. Ez magában foglalja azt a képességet is, hogy felülvizsgálják korábbi gondolataikat és érzéseiket, tárgyilagosabban elemzik, mint esetleg az adott pillanatban tudták, és megteszik a szükséges kiigazításokat, mellyel biztosítják a továbbfejlődést.
Befogadó identitás.
Akik lehalkítják egójukat, kiegyensúlyozottan és elfogadóbb módon képesek értelmezni önmagukat és embertársaikat. Más szempontokat is figyelembe vesznek úgy, hogy ezáltal megértik mások tapasztalatait is, ledöntik a korlátokat, és mélyebben megértik az emberi közösséget. A tudatos jelenlét képessége, és az ezzel együtt járó leválasztott tudatosság segítheti a befogadó identitás kialakulását, különösen konfliktusokban, amikor az egyén identitása vagy alapértékei sérülhetnek. Akinek befogadó az identitása, az valószínűleg együttműködőbb és együttérzőbb embertársaival, nem csak saját magán akar segíteni.
Szempontváltás.
A csendes ego képes kívülre helyezni a figyelmét, azáltal, hogy más szempontba helyezkedik, ezzel fokozza az empátiát és az együttérzést. A szempontváltás és a befogadó identitás bensőségesen összefonódik, mivel egyik serkenti a másikat. Például annak felismerése, hogy kölcsönösen függünk egymástól, embertársaink szempontjának mélyebb megértéséhez vezethet.
Fejlődésközpontú gondolkodásmód.
A proszociális fejlődés, önmagunk és mások megváltoztatásának gondolata a csendes egójú embereknél idővel felveti a kérdést pillanatnyi cselekedeteik hosszú távú hatásáról, folyamatos életútjuk részeként látják az adott pillanatot, nem pedig saját maguk és mások létére irányuló fenyegetésként. A fejlődésközpontú gondolkodásmód és a szempontváltás csodásan kiegészítik egymást, a pillanat fejlődési fázisai, ami teret enged a sokféle szempont megértéséhez. A fejlődésközpontú gondolkodásmód kiegészíti a leválasztott tudatosságot is, mivel mindkettő inkább a dinamikus folyamatokra összpontosít, nem pedig a végtermék értékelésére.
Ezeket a tulajdonságokat nem egymástól elkülönítve kell vizsgálni, hanem a működő ego egész rendszerének részeként. Érdekli önt, hol helyezkedik el a csendes ego birodalmában? Itt van 14 elem, durva becsléshez. Ha úgy találja, hogy többségével határozottan egyetért, önnek valószínűleg csendes az egója:
Csendes Ego Felmérés (QES)
- Ha bármivel foglalkozom, többnyire odafigyelek.
- Sosem végzek semmilyen munkát vagy feladatot gépiesen, mindig tudatában vagyok annak, amit teszek.
- Nem kapkodok el semmilyen tevékenységet úgy, hogy ne figyelnék oda igazán.
- Érzem, hogy minden élőlénnyel kapcsolatban állok.
- Érzem, hogy idegenekkel kapcsolatban állok.
- Érzem, hogy más rasszokba tartozó emberekkel kapcsolatban állok.
- Mielőtt bírálnék valakit, megpróbálom elképzelni, hogyan érezném magam az ő helyében.
- Amikor valaki miatt bosszús vagyok, általában kis időre a helyébe képzelem magam.
- Mielőtt döntenék, igyekszem mindenki eltérő véleményét figyelembe venni.
- Nem esik nehezemre mások szemszögéből látni helyzeteket.
- Az élet számomra folyamatos tanulást, változást és fejlődést jelent.
- Fontosnak tartom, hogy olyan új tapasztalatokat szerezzek, amik arra késztetnek, hogy újra átgondoljam a magamról és a világról alkotott képet.
- Úgy érzem, sokat fejlődött személyiségem az idők során.
- Ha belegondolok, tényleg sokat fejlődött személyiségem az évek során.
Akik magasabb pontszámot értek el a fenti kérdőívben, azok általában jobban érdeklődnek a személyiségfejlődés és egyensúlyteremtés iránt, és feltehetően hiteles forrásból, mesternél és pozitív társadalmi kapcsolatokban keresik a fejlődés lehetőségét.
Amellett, hogy a csendes ego pozitív módon kapcsolódik az egészséges önbecsüléshez, egészséges módon kezeli az élet nehézségeit, a humanitárius hozzááálláshoz és viselkedéshez is szorosan kapcsolódik. Ez összhangban van azzal az elgondolással, hogy a csendes ego egyensúlyt teremt az együttérzés és az önvédelem, valamint a fejlődési célkitűzések között. Az egyéni fejlődés fényes bizonyítéka, ha az ego csendes. A csendes egóhoz szerénység, szellemi gyarapodás, rugalmas és nyitott gondolkodás is társul, valamint az a képesség, hogy élvezetessé tegyük hétköznapi tapasztalatainkat, elégedettség az élettel, kockázatvállalás, és az az érzés, hogy az életnek van értelme. A csendes ego kétségtelenül nagy mértékben hozzájárul a teljes élet megéléséhez.
Saját kutatásom során semmilyen kapcsolatot nem találtam a csendes ego és az “önfeláldozó önmegvalósítás” mértékének pontszámai között, ez utóbbi valójában a nárcizmus egyik megtestesülése.
Az önfeláldozó önmegvalósítás az alábbi jellemzőkkel mérhető:
Jobb emberré válok attól, ha áldozatot hozok másokért.
Áldozataimmal igyekszem bemutatni, milyen egy jó ember.
Szeretem, ha olyan barátaim vannak, akik függnek tőlem, mert ettől fontosnak érzem magam.
Fontosnak érzem magam, amikor mások támasza lehetek.
Ez azt sugallja, hogy az ego lecsendesítése nem valamiféle “mások gondja” (mint például az énvezérelt szükséglet, hogy együttérzőnek tűnjünk).Úgy tűnik, hogy a csendes ego a self és mások valódi fejlődésével és gyarapodásával kapcsolatos.
Ezzel összhangban megállapítottam, hogy a csendes ego pozitívan kapcsolódik az együttérzés és az empátia mértékéhez, ami negatív viszonyban áll az önfeláldozó önmegvalósítással.Korábbi kutatásokkal összhangban pozitív kapcsolatot találtam a csendes ego és az önegyüttérzés között. Úgy tűnik tehát, hogy azok, akik csendes egóval rendelkeznek, szerető és segítő módon fordulnak embertársaik felé, de ugyanakkor saját magukkal is épp ugyanolyan együttérzéssel törődnek, mint ahogy másokkal.
Egy másik friss tanulmány, amit Heidi Wayment és Jack Bauer végzett, szintén alátámasztja azt az állítást, miszerint a csendes ego tényleg egyensúlyt teremt a self és a többiek szükségletei között.Megállapították, hogy akinek csendes az egója, az egyértelműen ön-transzcendens értékekre is utal – például univerzális gondolkodásmódra és jóindulatra –, ugyanakkor önállóság és önmegvalósítás is jellemzi őket.Azt is megállapították, hogy a csendes ego nem jelent megfelelési kényszert.
Ezek az eredmények hangsúlyozzák a fejlődés és az egyensúly központi szerepét az ego felépítésében, és világossá teszik, hogy az ego lecsendesítése nem halkítja le a selfet. Valójában az alábbi egyenlettel tudnám leírni:
Csendesebb ego = Erősebb self kifejlődése
Úgy gondolom, itt az ideje, hogy társadalmunk felismerje (és gyakorlatba ültesse) azt a tényt, hogy nem kell döntenünk aközött: önmagunkra legyen-e gondunk, vagy másokra.Valójában a fenti dilemma közti egészséges egyensúly fenntartására irányuló tudatos gyakorlás segíti elő legjobban az egészség, a fejlődés, a jóllét, a megnövekedett teljesítmény, a kreativitás és az igazság megtalálását.
Képzeljék el, milyen lenne, ha a matematika, az olvasás és a szexuális nevelés mellett azt is megtanulnánk az iskolában, hogyan gondozzuk a csendes ego négy jellemzőjét! Vagy ha minden, várhatóan túlfűtött nyilvános vita előtt alapszabály lenne az is, hogy minden résztvevő legalábbis próbálja meg gyakorolja ezeket a tulajdonságokat. Még jobb lenne, ha a vita célja nem az lenne, hogy “ki nyerte meg”, hanem azzal zárulna, hogy az összes résztvevő levonja a tanulságot: mit tanult a többiektől a vita során. Tényleg olyan unalmas lenne? Ha igen, úgy azt hiszem, a probléma mélyebbre vág, mint gondoltam.
Szerintem nem túlzás az az állítás, hogy e képességek gondozása társadalmi szinten is jobb szellemi egészséget, hasznos, valóságalapú információt biztosítana, valamint békét és egységet teremtene az emberek között.
Mi lenne, ha egymás elpusztítása helyett tanulnánk egymástól?
Scott Barry Kaufman
* Azért mondom azt, hogy “mi mindannyian”, mert tényleg hiszem, hogy mindannyian (magamat is beleértve!) jól járunk azzal, ha gondozzuk a csendes egót. Ez egy egész életen át tartó gyakorlat, és bármelyikünk képes arra, hogy mindennapi életünk során rászánjuk magunkat, és erre törekedjünk. Jelen kutatás (lásd e tanulmány Megbeszélés fejezete) arra utal, hogy léteznek olyan tevékenységek, amelyek fejlesztik az emberek csendes egójának működését.
Fordította: Vida Andrea
*****************************
